vas. okt 25th, 2020

„Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá”

„Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá”

– írja Juhász Gyula, Trianon című versében. Valahogy így van ezzel az én családom is, mely az erdélyi Csíkszeredából származott el a ’90-es évek elején, s lelt otthonra Szigetszentmiklóson. Szavak nélkül is minden nap éreztük az elszakítottságot. Volt idő, mikor az anyaországgal való kapcsolatunkat egy rövidke rádióadás, vagy a hazalátogató barátok elbeszélései jelentették csupán. Emlékszem, mikor lefekvés előtt szüleim bekapcsolták a Kossuth Rádiót, és az esti mesét együtt hallgatta a család. A ’80-as években közvilágítás híján tátott szájjal hallgattuk az anyaországból hazatérő barátainkat arról, micsoda fényárban úszik Budapest, ahol „éjszaka is olyan világos van, mint nálunk nappal”. Már gyermekként is Magyarország jelentette nekem a világ közepét. A ’90-es évek eleje aztán, ahogy számos erdélyi család életében, nálunk is komoly változást hozott. Magyarországra költöztünk. Itt jártam középiskolába, majd később egyetemre, és családot is Szigetszentmiklóson alapítottam. Szintén Erdélyből származó feleségemmel 3 gyermeket nevelünk, akik már mind idehaza születtek. Életünket mégis egyfajta kettősség jellemzi: Magyarországon itthon, Erdélyben otthon vagyunk…

Sok ezren vagyunk ezzel így, akik a Trianonban elszakított országrészekből települtek át. Ami mégis közös bennünk, az a hazaszeretet. Talán ez a záloga a magyarság megmaradásának, 100 évvel Trianon után is. Saját életünkből tudjuk, hogy nem a határok választanak el, hanem az, ha eltávolodunk a Szent István-i örökségtől.

A békediktátum évfordulóján különös szeretettel kívánom minden magyarnak, éljen akár Szigetszentmiklóson vagy bárhol a világban, hogy mindig gondoljon szüleink, nagyszüleink küzdelmes életére, akik megtartották nekünk ezt a csodálatos hazát. Vigyázzuk mi is, és őrizzük meg az utánunk jövő nemzedéknek úgy, ahogy elődeinktől kaptuk!

Isten áldja a Kárpát-medencét, Isten áldja Szigetszentmiklóst!

Dr. Vántsa Botond

önkormányzati képviselő

Fidesz-Kdnp 

Copyright © All rights reserved. | Newsphere by AF themes.